Home office, home bölcsi, home ovi, home suli, avagy anya nemsoká bezizzen…

fejkép: scdcenre.com

A mostani helyzet a Covid 19 koronavírus kapcsán minden, csak nem átlagos. Jobbkor nem is időzíthettem volna az egyéni vállalkozásom indítását. De ez van, makacs, öntudatos nyilasként, már csak azért is! A döntés a fejemben, már 2019 őszén megszületett, vállalkozó leszek. Azzal azonban nem számoltam, amivel most nekem és azt hiszem minden gyermeket nevelő édesanyának számolnia kell. A korona vírussal és a vele járó macerákkal, nem kevés megoldandó többlet feladattal. De tudom a megoldást, osztódni kell. Sokszorosunkra.

Eddig sem volt sétagalopp az életem három fiúgyermekkel, hiszen a közel 9 évesem ADHD-s, a két kicsi között meg egy év és egy nap korkülönbség van.

Nagy 3.osztályos, középső éppen ovis lett (2 hétre…) a pici meg bölcsis. Ami azzal egyenlő, hogy egy hét ovi/bölcsi, 2 hét itthon. De most állandóan itthon van mindhárom szurikáta, állandó a zizgés, csak éjszaka van nyugalom (mikor ezt a bejegyzést is írom).

A figyelemzavaros, csak anyával vagyok hajlandó tanulni, elfelejtettem a k betű hogy van, már megint tanulni kell, nem tudom van e házi, mikor mehetek már ki gyerek egy csodabogár. Nagyon érdekli sok minden, csak ne kapcsolódjon az iskolai anyaghoz, mert az uncsi… Én meg nem vagyok se tanár, se türelmes. Csak akkor tudok vele tanulni, ha a kicsiknek déli alvás van, de akkor is nagy nyűglődés árán. Ez felőrli a kapcsolatunkat, az idegrendszeremről meg már ne is beszéljünk…Ebéd vacsira lesz, nem baj,eszünk vajas kenyeret. Dolgozni megint nem tudok, mert ahogy ellépek mellőle, de anya… Azt hiszem száműzöm a szótáramból a világ legszebb szavát, anyaaaaaaaaaaa.

Egy rövid, fél oldalas olvasáshoz 20 perces nekiveselkedés után, harmadik mondatnál, eszébe jut, hogy ő éhes (most ettünk, de nem baj). Ceruza fél percenként esik ki a kezéből, ha írni kell. Feladat, rajzolj le egy fát: már megint ez a béna rajzolás. És ez csak pár példa volt.

Mostanában mindent (értsd: mindent) szétszed, ami elektromos különösen érdekli (jajj nekem). Ma megkérdezte: anya, megcsináljam ezt a játékfúrót, ami elemmel működik? Nem az elem merült le.

És én már fújtam fel magam a szokásos szövegre, hogy de ne szedd már megint szét azt az akármit, de számoltam tízig, és a békesség kedvéért rábólintottam, azzal a tudattal, addig sincs durci, meg úgyse működik. Fél óra múlva jött, nézd anya, megcsináltam. És tényleg megcsinálta.

Gyerek: Csak a forgásirányt megváltoztató kapcsolója romlott el, kiiktattam, újra kötöttem és működik.

Én: keresem az állam, ja leesett… Ezt te honnan tudod?

Gyerek: jaj, anya, hát csak pozitív- negatív. Veszel egy blankolót nekem, mert most a fogammal kellett? (Még jó, hogy én is műszaki beállítottságú vagyok és legalább tudtam, mit szeretne)

Veszek. Imádom. Minden nehézsége, zsörtölődése, pimaszsága ellenére. De mikor lett ilyen okos nagyfiú? Hiszen csak most született. Lehet villanyszerelő lesz?

Ilyen egy ADHD-s gyerekkel az élet, tanulás nem megy egyedül, de a „villanyszerelés” bezzeg igen. Érti ezt valaki? Vagy ő is fordítva van bekötve?

A kettes számú gyerkőc pár napja rám nézett, anya, úúúgy imádlak. De igazából, nem műanyagból! 🙂

Kell ennél több?